2013. március 27., szerda

Műnyúl

Rabbit / Nyúl Mindig örülök, ha valami újat, egy új kifejezést, új fogalmat ismerhetek meg. Ilyenkor azt mondom: ma sem éltem hiába - ma is tanultam valamit.

Ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy kicsit értekezzek egy újonnan megismert(?) kifejezés kapcsán.

Egyik kedves NetTársammal barlangászás ürügyén szóváltásba keveredtem: mily felszerelések is szükségesek egy kezdő barlangász számára az első, egyben teszt-alászállásra? Mármint a föld alá való leereszkedésre úgy igazán barlangász módra, nem holmi sétálós kirakatnézősen. Egy próbára nem érdemes még egy teljes (és költséges, igazi) barlangászfelszerelést begyűjtenem, mert hátha mégse megy nekem a dolog - de a szükséges minimum mégis meglegyen.

Nos. Lássuk csak:

1./ Fogynom kell. Mert különben előfordulhat, hogy az én átmérőm és valamely barlangi rés átmérője egymással nem kompatibilis, miáltal úgy járhatok, mint Micimackó: beszorulok. Ráadásul a fogyás nem kerül semmibe, sőt: pénzt, időt, fáradtságot kímélek vele, lévén mindháromból szűkében. A fogyás kéznél van, le sem kell hajolni érte, nem kell boltokban vadászatot tartani (a vadászatról még később lesz szó) - egyszerűen csak nem kell enni. Ez nekem mindig bevált, el se tudom képzelni a "nem eszek semmit, mégsem fogyok / mégis hízok" jelenséget a valóságban.

2./ Egy overál - lehetőleg strapabíró, nem könnyen átázó. Végülis az egyik legpraktikusabb ruházat, barlangon kivül is, egész testünket beledughatjuk, majdnem olyan, mint a csador. Csak könyebb benne mozogni. Khm. Bár, bizonyos anyagcserés műveleteknél okozhat nehézséget. Bár el tudok képzelni oyan overált, ami ezt áthidalja. Mivel overálom egyáltalán nincs, ezért az általam rendkivül módon utált tevékenység az ára: a vásárlás - azaz tűvé kell tennem a netet, a várost, hogy hol, mennyiért, milyet, mikor lehet kapni.

3./ Fejlámpa tartalék elemekkel - hát ez szintén egy barlangfüggetlen hasznos jószág. Praktikus lehet pl. boncolásnál is. Vagy tévénézés közbeni kötögetéshez. Mivel ilyenem sincs, tennivaló: lásd 2. pont.

4./ Lábbeli - hát ezzel hadilábon állok: vajh a meglévő sportcipőféleségem alkalmas-e rá? Merthogy nem vízhatlan. Persze gumicsizmát is már mióta akarok venni, csakhát a rendkivül utált tevékenység...(lásd 2. pont) Itt még meg kell említenem, hogy a lábbelit, mint olyat utálom, mert igazán csak cipő nélkül szép az élet.

5./ Egyéb bevethető ruházati kellék (kesztyű, pulcsi) - az overál alá való - no, azt hiszem, rongyokban bővelkedem, még ráznivaló is van.

6./ Sisak: hát ez sincs, de a törzsbarlangászok, - kirándulók ígértek, hogy adnak. Különben ehhez is az utált vásárlás útján tudok hozzájutni. Persze mondanom se kell: a fejrevalókat se kedvelem. De ha mégis kell, akkor inkább a nyílt sisakot.

7./ Szemüveg - no, ezt nem tudom, mennyire kell távollátni ott alant, merthogy igen rövidlátó vagyok, és most mi a biztonságosabb: ha üveg van a szemem előtt, vagy ha nem látok tisztán 1-2 méteren túlra?

8./ És, kéremszépen, végül, de nem utolsó sorban: itt jön a nyúl. A mű. Mert a kedves NetTárs annyit mondott erről a dologról, hogy: a barlangosok rucija műnyúlból és overálból áll, mindkettő egyberészes, a műnyúl polárból van -vicces látvány, és neki van, ami még szivecskés is. És hogy az overál ezzel szemben vékony, strapabíró anyag.

Nos. Én eddig csak annyit tudtam, hogy az overál definíciója nem más, mint kezeslábas. Még az idegen szavak szótára is ezt mondja. Tehát ennyi alapján nem igazán tudtam elképzelni, hogy mi is az a műnyúl

Hogy valamiféle ruházat lehet, annyit azért mindjárt sejtettem, de az a szó, hogy műnyúl, annyira felstimulálta a humor-receptoraimat, hogy nem tudtam megállni poénkodás nélkül: úgy tettem, mint aki teljesen el van tájolva: 

Barlangászás vadászattal összekötve még érdekesebb. És mivel egy igazi barlangász állatvédő is egyben, hát nem bionyúlra, hanem műnyúlra lődözünk természetesen. Ami persze újabb gondot vet fel: nincs puskám se. Hacsak nem a (mű)nyúl viszi a vadászpustkát. Is. No és felvetődik még az a probléma is: hogy a nyúl házi-e, azonkivül, hogy mű. Merthogy házinyúlra nem. Még ha mű is...

Kedves nettársam nem a lapot, inkább a kesztyűt vette: miért nem olvasom el figyelmesen, amit ő írt, hiszen akkor tudnám, mi az a műnyúl.

Nos, kedves nettársak. Képzeljétek el a következőket: nyakamba veszem a sport-, esetleg munkaruházati, vagy egyéb boltokat, és mélyen az eladó szemébe nézve halkan súgom: kéremszépen, műnyúlra vágyom. Vajon hányból hány esetben tudja az eladó, hogy mi vágyam tárgya, és hányban kap röhögőgörcsöt? Pláne, ha még elkezdem körbeírni: tudja, olyan vicces látvány, egybeszabott, polárból is lehet (tudja, a polár az olyan sarki, tudja: polar bear), létezik szivecskékkel ékesített változata.

Hát kérem, ha most ráérnék, letesztelnék jó pár boltot, műnyúl vonatkozásában.

Mindenesetre, a kedves nettárs indirekt definíciója alapján jelenleg így látom: a műnyúl is tk. egy overál, csak épp kevésbé vékony és strapabíró, mint egy vékony és strapabíró overál. Azt is sejtem, hogy a barlangász szlengben műnyúlként becézett overált a másik, általuk overálnak nevezett alá, mint egy bélésként hordják. Mármint ha épp barlangásznak.

Most már azt hiszem, csak egy kérdés maradt hátra: miért műnyúl a műnyúl? Netán füles is? Netán kis pamacsfarok is van hozzá? Vagy a polárt sem ismerem: lehetséges, hogy az olyan szőrös anyag, ami nyúlbundához hasonlít. De szőrös bundája más állatnak is van: farkasnak, medvének, kutyának, macskának, majomnak, stb...

Miért pont nyúl???
_________________________________
  1. Kép forrása / Source of image: http://en.wikipedia.org/wiki/Rabbit
  2. Ez az írás eredetileg a Kapcsolat.hu portálon vezetett blogomban jelent meg, melyet azóta a Kapcsolat.hu fölött rendelkező régi/új gazdák felszámoltak.
    Eredeti publikálás időpontja: 2008.02.19. 14:20
    Eredeti webcíme: Blog » Műnyúl » kapcsolat.hu, http://www.kapcsolat.hu/index.php?cmd=/public/blog/view/id_23707/full_1
  3. Kapcsolódó post: Hónyúl 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése