Két ediktátor közül vajon melyik kevésbé az? Facebook, vagy Google?Íme, erről beszéltem egy másik posztomban: még a Google is hagy választási lehetőséget (a Facebook-kal ellentétben), legalábbis itt-ott.
Pl. a Google fiókunk védelme terén. Pl. ha elfelejtem a jelszót, esetleg más(?) okból nem tudok belépni, vagy szokatlan aktivitás(?) tapasztalható a fiókomban, olyan esetre megadhatok telefonszámot, vagy egy másik emailcímet. Ámde azt is megengedi (e pillanatban) a Google, hogy ne adjam meg egyiket sem, mert én tudom, hogy a jelszavamat nem felejtem el, vagy pl. soha nincsenek (már) olyan fontos dolgok, infók a fiókban, melyek elvesztése pótolhatatlan, helyreállíthatatlan lenne. (Persze a felhasználók zöme ott tartja az egész életét, anélkül, hogy bármikor is mentést csinálna róla, ami ekütyük kizárólagos használata esetén talán nem is lehetséges.) Sőt, még az is előfordul, hogy nem mindig jelenik meg ez az atyai (diktátori) "gondoskodást" jelezni hivatott ablakocska:
Az, hogy mikor jelenik meg, számomra nem derült ki még, elég véletlenszerűnek tűnik, bár Google Őfelségének bizonyára megvannak a maga titkos okai. De az is lehet, hogy már olyan nagyra hízott, annyira kesze-kusza lett a szoftverrendszere, hogy ő maga se tudja követni önmagát. És talán a (pláne a magamfajta renitens) felhasználót se mindig.
Szeretem, ha nagykorúnak néznek, ha feltételezik, hogy el tudom dönteni, mi jó nekem. Bár a tendencia épp fordított: a szolgáltatók infantilizálni, kiskorúsítani, gyámkodás alá helyezni igyekeznek. Nem is értem, hogy a netpolgárokat ez miért nem zavarja. Pedig, az offline világban (még) nem erőszakolják rá felnőtt emberekre, hogy pl. hogyan védje a lakását a betörőktől. Gondolj csak bele, Kedves Olvasóm: lenne egy olyan diktátor valahol máshol a nagyvilágban, aki egyszer csak úgy dönt, hogy nem engedne be többé a lakásodba, ha nem olyan kulcso(ka)t, zára(ka)t, ajtót, rácsot, stb. használsz, amit ő jónak lát. És ki tudja, mikor és hogyan juthatsz be, ha egyáltalán. Mert ehhez pl. nem árt, ha elég jól tudsz angolul, de egyébként se tudod, hogy hol, hogyan, merre keresd a megfelelő illetékest (és még az se biztos, hogy van ilyen), de még ezek után esetleg még hitelt érdemlő iratokkal (másolataikkal) be is kell bizonyítanod neki, hogy te vagy te, és az a te lakásod, hogy ott a lakóhelyed, és jogosan akarsz bejutni oda. Azaz a legbizalmasabb személyes adataidat kell kiadnod egy másik távoli országbeli diktátornak, akinek a más ország állampolgáraival szembeni hatósági jogköre nem hogy erősen kérdéses, de vélhetően nincs is. (Még.)
És érdekes, a netpolgárok, akik állítólag nagyon szeretik a szabadságot, a demokráciát, simán behódolnak nem egy, hanem több ilyen ediktátornak. Az egy dolog, hogy a szolgáltatásukat úgy nyomják rá a világra, hogy egyre nehezebb nélkülözni, de legalább nem kellene nekik tálcán nyújtani az összes, bizalmas, személyes adatot, amiket bármire felhasználnak.
Némely naiv ember szokta mondani: akinek nincs takargatnivalója, az miért ne adhatna meg magáról minden/bármilyen adatot. És képtelenek felfogni, hogy az e-világban nem igazán erről van szó, hanem a könnyű és egyre könnyebb adat- és személyiséglopásról. Ilyen erővel nem értem, hogy az ilyen emberek miért nem egy olyan kis táblácskával járnak a nyakukban/hátukon, amelyre jól olvashatóan vannak felírva születési, lakóhelyi, munkahelyi-foglalkozási, szakmai-iskolai végzettségi, személyi igazolvány, jogosítvány, bankkártya, bankszámla, stb. adatok. Persze, elhiszik némely szegények, hogy ha beállítják egy adatra, hogy az privát, vagy hogy csak bizonyos személyek láthatják, akkor az úgy is van/lesz. Pláne, hogy az ediktátorok minden elkövetnek, hogy ebben ne is kételkedjenek.
No de hát mindegy is, ez egy ilyen világ: menthetetlen. Egyébként is.
--------------
--------------
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése